Kedves Mindenki!

Szívből örülök, hogy ennyien megtisztelték a kiállítót és a szervezőket, valamint e szemgyönyörködtető kiállítás megnyitására felkért szerény személyemet azzal, hogy eljöttek és vállalták, hogy a szebbnél szebb tortacsodák bemutatóján alázattal meghajtják fejüket a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” elve előtt, vállalkoztak a szemlegeltetésre és a nagyokat nyelésre, s külön köszönet érte, hogy ráadásul még engem is meghallgatnak. A kiállító és a szervezők jutalma a sok elismerő pillantás, az Önök jutalma a rendezvény végén egy kis kóstolási lehetőség – elég jónak tűnik az ajánlat? ♥

Úgy gondolom, hogy Előszálláson és a környéken senkinek nem kell bemutatni Szabó Ferencné Erzsikét, aki finomabbnál finomabb süteményekkel, rétesekkel, tortákkal, pogácsákkal csábítja és kényezteti a Sarokház cukrászda látogatóinak érzékeit. Pályafutását nem most kezdte, gyakorlata, tapasztalatai igazi mestercukrásszá avatták őt. Méltó kiállítással tiszteleg a 85 éves Előszállás előtt, és mutatja be Önöknek mesterműveit, melyek a valóságban és az interneten egyaránt megcsodálhatók és meg is rendelhetők.

E rövid bevezető után elérkeztünk „Az esküvői torta története az előszállási Sarokház cukrászda mestere, Szabó Ferencné Erzsike alkotásainak tükrében” című, mintegy három óra időtartamúra becsült akadémiai székfoglaló előadásom kezdetéhez… ♥…. jó, legyen másfél…. ♥ engedjék meg nekem, hogy e kis tréfálkozás után csakugyan adjak egy rövid történelmi áttekintést az esküvői torták történetéről, az ókortól kezdve a középkoron át a magyar népi kultúra szokásainak felidézéséig.

Időszámításunk előtt 324-ben Nagy Sándor birodalmi érdekek mentén, Perzsiában rendezte meg azt az esküvőt, ahol tízezer görög katonát léptetett frigyre tízezer perzsa nővel, azzal, hogy születendő gyermekeiket makedónnak kell nevelni. Az eseményről A szúzai menyegző címmel Sütő András drámát is írt.
Ezen a történelmi tömeges esküvőn a felszolgált lakodalmi “torta” egy akkoriban szokásos kenyérféléből született, amelyet a katonáknak sütöttek árpából, rozsból vagy búzából, s egy kb. hatvan dekás lapos “cipót” formáltak belőle.
Ezt a kenyeret alakították át az ünnep tiszteletére tortává, oly módon, hogy gabonából, mandulából, dióból és szárított gyümölcsből készítették, mézes tészta alappal. Ezt a különleges kenyeret aztán kettévágták, s egy ánizsból, kecsketúróból és mézből álló krémmel megtöltötték, tetejét pedig mézbe mártott rózsaszirmokkal díszítették.

Rómában az esküvői torta termékenységi szimbólum volt. A menyasszony fején egy kisebb tortát törtek szét, hogy biztosított legyen a gyermekáldás… és miután pestis, kolera, tífusz, himlő járványok, háborúk és mindenféle más sorscsapás ellenére nem halt ki a nép, lehet, hogy ez a rítus tényleg működött…. azért most azt hiszem, egy menyasszony sem bánja, hogy nem a fején landol a torta, bár ha ezen múlna, hogy több magyar gyermek szülessen, nevetség ide vagy oda, én bevezettetném… ♥

Én mindig megcsodálom az emeletes tortákat. Ezek eredete a középkori Angliába nyúlik vissza, ahol az volt a szokás, hogy a vendégek tortát hoztak, s ezeket egymás tetejére tették, az ifjú párnak pedig efelett a “tortahegy” felett kellett az első hitvesi csókot váltania. Később egy cukrásznak támadt az az ötlete, hogy ezt a sok tortát bevonják cukormázzal, így született meg az első emeletes torta.

A középkorban a fehér esküvői torta nemcsak a menyasszony tisztaságát jelképezte, hanem a családja gazdagságát is kifejezte. Minél tisztább, fehérebb cukrot használtak a torta mázához, annál nagyobb volt annak az értéke (nyilván nagyon drága volt a tisztított cukor…)

Az 1930-as évekig a torta felvágása és szétosztása a menyasszony első férjes asszonyi feladata volt. A torták méretének növekedése miatt azonban a menyasszony már nem tudott megbirkózni a vágással, így a kést a jobb kezébe vette, amire vőlegénye rátette a jobb kezét, majd ezt még a menyasszony átfogta a bal kezével. Így vágták le az első szelet tortát, amiből először a menyasszony evett egy falatot, majd a másodikat a vőlegényének kínálta.
Ez a szokás még ma is él…

A viktoriánus korban úgy tartották, ha egy hajadon lány az esküvői torta egy darabjával a párnája alatt tért nyugovóra, megálmodta jövendőbelijét… hogy ez tényleg így volt-e, arról nem szól a fáma, de hogy összekente a párnáját, az biztos… ♥

A húszas-harmincas évekig nem volt divat a lakodalmi vacsorán a maihoz hasonló mennyiségben és változatosságban süteményeket és tortákat feltálalni. Kenyértésztából, kemencében sütött pereceket (likaskalácsot, fonott kalácsot, kukorést stb.) és kuglófokat szolgáltak fel, ezeknek már a vacsora előtt is szerepük volt (pl. osztogatták a lakodalmi menetet néző falusiaknak). Legfeljebb cukros, “szalugárés” süteményeket hoztak be, tortát csak a menyasszony kapott. A süteményhez mondott vőfélyrigmus az Alföldi
vőfélykönyvből terjedt el. Sokszor ugyanazt mondták a réteshez is, máskor pedig külön vers nélkül tették az asztalokra a süteményt.
Később a falusi lakodalmakban is tért nyert a torta. A vőfélyeknek ma is dolga az összes fogás után a sütemény és a torta beköszöntése.

Hallgassunk meg néhány köszöntőt, melyek nem régiek, mai vőfélyek faragták azokat rímekbe:

Íme, itt a tálban a sok édes sütemény,
Azt mondják róla, nem is olyan kemény.
Abban az országban, ahol én lakom,
Ilyen terem a fán, én ezt onnan hozom.
Cukor is, méz is van belekeverve,
Nos, kedves vendégek, fogyasszunk belőle! (Látrány)

Itt a finom torta, rajta a sok írás,
Jövő ilyenkorra halljék a gyereksírás!
Adjon az úristen olyan kis magzatot,
Ki a két kezével kiveri az ablakot! (Juta)

Halljunk szót, uraim!
Most egy nagy tortával jöttem megrakodva,
Olyan nehéz volt, hogy az úton majdnem eldobtam.
Könnyebbé tette ez a csodás látvány,
És hogy én hozhatom be az óriás tortát.
Nincsen ebben sem mustár, sem paprika, sem kömény,
Aki ilyennel él, nem bántja a köszvény.
Ezt a csodás mestermunkát a menyasszonynak ajánlják,
Hisz éjt nappallá téve csinálták a kollégák.
Üzenik, hogy szív küldi szívnek szívesen,
És az ifjú pár nagyon soká boldogságban éljen! (Büssü)

E kedves rigmusok után engedjék meg nekem, hogy e jeles napon, Előszállás község 85. születésnapján, a Hagyományőrző Szállás Napok nyitányán, befejezésül Aranyosi Ervin: Virág néni tortái című verséből vett sorokkal kívánjak a kiállítás látogatóinak, szervezőinek és Előszállás büszkeségének, a cukrászművészet helyi mesterének minden jót:

„Azt kívánom, ez a cukrász, soká éljen még nagyon,
Tortadísze virítson még sok ünnepi asztalon!
Süssön még pár ezer tortát, legyen boldog élete,
Egészségre, örömökre legyen örök bérlete.
Édes élet vegye körül, kis unokák, csemeték,
Nekik – s nekünk – süsse, még 100 évig, a sok finom csemegét.”

Köszönöm, hogy meghallgattak, jó egészséget, örömöket kívánok mindannyiunknak, és a kiállítást ezennel megnyitom és szeretettel ajánlom szíves figyelmükbe!

Koczka Kata